Csillag fényes nyári este, Könnyes lett a párnám, Fályt a szívem olyan nagyon, Hogy itt hagytál árván, Sírok érted olyan nagyon, Úgy gyötör a bánat, Ami elmult nem jön vissza, Mégis mindig várlak!!!
Most tudom csak mit jelent a szerelem. Sok hét után először csillog könny a szememen. A szívem mégse fáj, Neked köszönöm -e boldog érzést, A legelső összenézést,és a gyöngéd féltve,féltést. Éezem vigyázol rám. Megállítanám az órán a mutatót,amikor átölelsz, Hogy amíg élek ne mulhasson az a drága perc!!!
Ne gondold hogy boldog vagyok, Tőled messze távol, Ne gondold hogy mást szeretek, Rajtad kívül bárhol, Ne gondol hogy szívemet Nem búsítja semmi, Nem kell nekem a világon Rajtad kívül senki!!!
„A tehetetlenség nagy úr
s nincs annál rosszabb
hogy ha megy az út
de te nem tudsz
nem mozdulsz.”
Ha kérdezni tudnék,azt kérdezném,
hogy évek múltán,miért vérzek én.
Feledni miért nem tudlak már soha,
s mér’ beszél hozzám képed,mi szótlan.
Miért kisért álmomban lágy hangod,
lecsukván’ szemem,miért látom arcod.
Miért van az hogy nem lehetsz az enyém,
mikor tudtuk mindketten, te és én.
Egymásnak teremtett föld s ég.
És te lettél maga az ’elérhetetlenség’
s az én sorsom örökös tehetetlenség.
Így esett meg hogy nem mondhatom el,
ki még mellettem se volt’érted hagyom el.
S nem tudod meg soha hogy egy ember,
kinek szíve betontégla volt,most érted ver.
S nem tudod meg soha hogy én vagyok az,
ki miattad sír át,magányos hajnalokat.
Ki két szemed gyönyörébe belehalott’
és ha tudnád.....
teljes életét vissza már csak te adhatod! |