Csillag fényes nyári este,
Könnyes lett a párnám,
Fályt a szívem olyan nagyon,
Hogy itt hagytál árván,
Sírok érted olyan nagyon,
Úgy gyötör a bánat,
Ami elmult nem jön vissza,
Mégis mindig várlak!!!

Most tudom csak mit jelent a szerelem.
Sok hét után először csillog könny a szememen.
A szívem mégse fáj,
Neked köszönöm -e boldog érzést,
A legelső összenézést,és a gyöngéd féltve,féltést.
Éezem vigyázol rám.
Megállítanám az órán a mutatót,amikor átölelsz,
Hogy amíg élek ne mulhasson az a drága perc!!!

Ne gondold hogy boldog vagyok,
Tőled messze távol,
Ne gondold hogy mást szeretek,
Rajtad kívül bárhol,
Ne gondol hogy szívemet
Nem búsítja semmi,
Nem kell nekem a világon
Rajtad kívül senki!!!

„A tehetetlenség nagy úr

s nincs annál rosszabb

hogy ha megy az út

de te nem tudsz

nem mozdulsz.”

Ha kérdezni tudnék,azt kérdezném,

hogy évek múltán,miért vérzek én.

Feledni miért nem tudlak már soha,

s mér’ beszél hozzám képed,mi szótlan.

Miért kisért álmomban lágy hangod,

lecsukván’ szemem,miért látom arcod.

Miért van az hogy nem lehetsz az enyém,

mikor tudtuk mindketten, te és én.

Egymásnak teremtett föld s ég.

És te lettél maga az ’elérhetetlenség’

s az én sorsom örökös tehetetlenség.

Így esett meg hogy nem mondhatom el,

ki még mellettem se volt’érted hagyom el.

S nem tudod meg soha hogy egy ember,

kinek szíve betontégla volt,most érted ver.

S nem tudod meg soha hogy én vagyok az,

ki miattad sír át,magányos hajnalokat.

Ki két szemed gyönyörébe belehalott’

és ha tudnád.....

teljes életét vissza már csak te adhatod!